Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vargyas Lajos: A magyarság népzenéje

......................

NÉPDALTÍPUSOK

A variálás állandó folyamatában az új meg új formák alakulásának szövevényes folyamatában, kevéssé sikerült vagy életre nem való kísérletek és sikerült, de el nem terjedt, vagy kiveszőben lévő egyedi darabok tengeréből emelkednek ki mint szigetek vagy nagy szárazföldek, a típusok: egy-egy dallamelgondolásnak, formai alakulatnak folytonos újraalkotásából keletkező változattömbök. Egy-egy ilyen, felismerhetően azonos dallam összetartozó változatait is szokták típusnak nevezni: így nevezi például Járdányi a Magyar népdaltípusok c. kiadványában az egyes dallamokat, amelyek szélesebb területen, több változatban ismeretesek. Ugyanígy használja a típus fogalmat az MNT VI. kötete. Ezek a „típusok” tulajdonképpen „a dallamok”, amelyeknek a műzenében egy-egy alkotás felel meg. Mindössze az a különbség, hogy a műzenei alkotás egyszeri és megmásíthatatlan, a néphagyományban viszont egy alkotás sok változatban él – mintha a zeneszerző művét csupán számos vázlatából ismernék. Éppen ezért helyesebb a típus szót tágabb értelemben venni: több önálló „alkotást” – vagyis változatokban élő dallamot – összefoglalóan nevezni közös típusnak aszerint, hogy több vagy kevesebb vonásban hasonlók egymáshoz. Rokon dallamokat és nem azonos dallamokat nevezek tehát a továbbiakban típusnak. Az a kérdés, milyen rokonság alapján nevezhetünk így különböző dallamokat.

Legtágabb a rokonság akkor, ha a dalok egyetlen meghatározó sajátsága alapján húzzuk meg a rokonság határait. Tulajdonképpen az eddigi fejezetekben tárgyalt összes tulajdonság szerint lehet „tipikus” egy dallam, s tartozhat ilyen vagy olyan típusba: van dallamvonal szerint típus, hangkészlet szerint (sőt hangnem is tehet dallamot tipikussá), van ritmus-, illetve szótagszámtípus, formatípus, sőt dallam–szöveg kapcsolat is lehet jellemző néhány szorosan összetartozó dallamra, végül, de nem utolsó sorban az előadásmód is foghat össze „típust”. Vegyük sorba ezeket a lehetőségeket.

Nem kell bizonygatni, hogy a dallamvonal, illetve egy összetettebb dallamfelépítés lehet tipikus, és sokféle eltérő megoldásban jelentkezhet. Legtágabb határok közt beszélhetünk ereszkedő (01–094), helyben topogó (0129–0141 és 0280–0302), emelkedő (0256–0275), kupolás dallamokról (0319–0393), kétrészes – például kvintváltó (01–049) vagy kvinttel magasabban ismétlő (0323–0324, 0335, 0345, 0359), mély járású (16/e, 46, 0137, 0143–0152, 0176–0179, 0293–0302, 0311–0318), magas járású (01–049+0234–0244), tág ívű (022, 039, 0219, 0369–0393) és szűk menetű dallamokról (0146–0152, 0308–0309), s ezek bizonyos {240.} vonatkozásban valóban közelebbről vagy távolabbról rokonok. A dallamnak még a tagolása is lehet igen tipikus: a kadenciái. Bizonyos kadencia-sorozatok is összekötnek dallamokat egymással, például 7 [5] 3, 4[5] VII, ezek többnyire kvintváltók: 5[4]3, 5[4]2 históriás jellegű vagy táncnóták a „sirató rokonság” jellegzetes példái; 1[5]4 az új stílusra jellemző és így tovább. A hangkészlet néha igen jellemző egy-egy dallamstílusra, különösen a fejlődés korai fokozataiban, de még olyan fejlett parasztzenében is, mint a bolgároké. A magyar népzenében is más-más jellege van a dúr pentachord dallamoknak (0303–0309), mondjuk a Zobor vidéki lakodalmas énekeknek (0303, 0307) vagy a hexachord (+oktáv) hangkészletnek, mondjuk a regösénekeknek, betlehemesnek és dudazenének (201., 42–45., 50–54., 152., 256. pl.), mint az oktávterjedelmű ötfokú daloknak. Ötfokú dallamok: ez a tág hangkészlet-meghatározás is, minden tág volta ellenére is, jelent bizonyos rokonvonást, ami határozottan elkülöníti más dallamoktól. Igen sok dallamot meghatároz a fríg hangnem, ha ugyanis annak fő hangjaira épül fel a dallamvonal (0178, 0255, 0282, 0284, 0290/a). Egészen különválnak hangnemi-hangkészleti sajátságaikkal azok a dalok, amelyeknek egész dallammenetük az „akusztikus skála” hangjaira épül, s annak jellemző hangjait lényeges dallamhelyen építik be a dallamvonalba (69, 0278). Funkciós dúr-dalok (0317), hipo-skálákban mozgók (0240–0244) mind külön rokonsági körbe tartoznak. Ismét határozott típust jelentenek a drm-n recitálgató dallamok (0129–0141).

A magyar népdalban (a népköltészethez hasonlóan) igen nagy jelentősége van a szótagszámnak: egy-egy szótagszámcsoport vagy különösen egy-egy sajátos versszakképlet összekapcsol sok, egyébként különböző dallamot. Az olyan ritka sor, mint az ötszótagú, különösen ha a versszak mind a négy sora ilyen, annyira különválik a magyar dalok többségétől, hogy ez már típussá is avatja (e tekintetben legalábbis). De igen jellegzetes csoportot alkotnak a 6-os, 8-as, 12-es izometrikus dallamok is – ezek többnyire a régi parlando-rubato dalok főcsoportjai; a 12-esek pedig a régi stílusban szinte kivétel nélkül az úgynevezett „recitálók” csoportjába tartoznak. Ellenben a 7 és 11 szótagúak a régi stílusban kivétel nélkül táncdallamok, a 6+5 tagolású 11-es pedig szinte egyetlen dallamot jelent: a „Hol jártál az éjjel cinegemadár” szövegű kanásztáncot (04). 13–14 szótagszám egy dallamon belül a kanásztánc legjellemzőbb típusait jelenti. Új dalaink között a 10-es és 11-es szótagszám jelent igen tipikus dallamcsaládot, az új stílus legnagyobb tömegű, legjellegzetesebb darabjait; 16-os szótagszám a közép-erdélyi új dallamokat, s ennél hosszabb sorok már csakis az új stílus AABA formájú dalaira jellemzők, tehát ismét egy szűkebben körülírható dallamfajtát határoznak meg.

Még közelebbi rokonságot jelenthet egy-egy sajátos ritmusforma. A mazurka-ritmus igen erős hasonlóságot tud éreztetni még nagy dallamkülönbség ellenére is.

ritmus 4–5 dalunkra jellemző, amelyeket ezért egymás közeli rokonainak érzünk.

{241.} Talán még erősebb a típusalkotó ereje a formának. AA5A5A dallamainkat szinte mind egy típusnak lehet érezni. Nem kevésbé a fordítottját: A5A5AA-t. Még jellegzetesebb, egyéni arculatot tud adni egy dalnak a szaffikus forma magyar változata. A 118–119. és 160. példában több változattal is bemutatott dallamcsaládot például szinte semmi más tulajdonság alapján nem lehetne egyetlen variánscsoportba sem összehozni, csakis a forma alapján: dallamiránya hol fölfelé tartó egészen az oktávig, hol a kvintről lefelé mozog, hol meg a kvint körül marad; hangnem-hangkészlete alapján lehetne dúr pentachordtól oktáv terjedelmű dúr, akusztikus, fríg, hipo-ión, eol dallam; szótagszáma és ritmusa a 3–4. sorban nagy különbségek között ingadozik, tehát mint „heterometrikus versszak” is különböző helyen szerepelnének változatai akár egy ritmusrendben, akár a szótagszám szigorú rendszerében. Ami mindben közös, az egyedül a forma: AAb+bc, a késői szaffikus jellegzetes formája; ennek megfelelően a nép is egyetlen dalnak ismerte és mindig ugyanarra a szövegre énekelte. (Pontosabban: ugyanazt a dallamot ugyanazzal a szöveggel variálta ilyen különböző formában, ahol minden megváltozhatott a dallamban, egyedül a forma nem.)

Még a dallam–szöveg kapcsolat is lehet típusalkotó elem: kanásznótáink, dudanótáink sajátos szövegeknek sajátos ritmussajátságokkal való együttjárását jelentik, különböző dallamokban. „Jaj-nótáknak” pedig azokat nevezzük, amelyek sajátos szövegkezelésükben gyakran toldják ki a szöveget: jaj, jaj, jaj (csuhajja, la-la-la) féle szótagokkal a dallam kitolódott sorvégein vagy páratlan sorain. A „virágénekek” is elég jellegzetes csoportot jelentenek: virágot emlegető refrénszövegükről nevezzük így, a legjellegzetesebbek a háromsoros, refrénes dúr-pentachord dallamok.

Végül az előadásmód is jelölhet típust: „recitálók” kivétel nélkül 12-es parlando, ötfokú drm-kezdetű dalok; s az 5/8-os előadás a régi stílusú 11-esekben tapasztalható, ahol a 4/8-ot váltja fel a kissé fellazított, nagyobb érzelmi töltésű, kiszélesített ritmus.

Mindaz, amit eddig elmondtunk, többnyire elég tág határokat jelent: azt, hogy egy-egy tulajdonságban bizonyos dallamok közösek és másoktól elkülönülnek; de azért ez még nem teszi őket egy jól meghatározható típus tagjaivá. Ahhoz több kell, mint egyetlen tulajdonságban való egyezés, és ebben az egy tulajdonságban való különbözés a többi dallamtól. Viszont mindjárt azt is meg kell mondanunk, hogy olyan dallamcsoportot sem tudunk felmutatni, amelyik mind a hét felsorolt tulajdonságban különböznék a többi daltól. Még a legsajátosabban körülírható kanásznóta-csoport is csak egy-két tulajdonságban különbözik minden más dallamtól, egyéb vonásaiban hol több, hol kevesebb dallammal tartja a rokonságot. Sajátos ritmusuk és szótagszám-szabadságuk, valamint dallam-szöveg kapcsolatuk alapján minden más daltól különböznek, ötfokúságuk, kvintváltásuk, dallamvonaluk menete, jellegzetes A5A5kAAk formájuk, táncszerű, feszes giusto előadásmódjuk más-más dallamokban is feltalálható. Azonban nemcsak a különböző vonások tartoznak hozzá egy stílushoz vagy egy típushoz, hanem {242.} mindaz, ami jellemző rá, akár közös az mással is, akár nem. Az a kérdés, vannak-e olyan típusok, amelyekben minden elsorolt tulajdonságnak kötelezően csak egy bizonyos megoldása fordulhat elő. Ebben a megfogalmazásban a Kanásznótát már ilyen típusnak nevezhetjük: sajátos dallamvonal (kvintváltó, egymotívumú „Páva-dallam”), sajátos hangkészlet (9–VII ötfokú), egyéni metrikai-ritmikai sajátság, szövegkapcsolat és táncszerű előadásmód jellemző rá. Ebből a metrikai sajátság és a szövegkapcsolat minden mástól különbözik, dallam, hangkészlet és forma sok daltól elválasztja, de összekapcsolja a dél-dunántúli ötfokú-kvintváltó dalok egész sorával. Viszont itt már olyan szűkre vontuk a beletartozó dallamok határát, hogy mindössze két dallam tartozik bele, amit az MNT VI. kötete egyetlen dal variánsainak minősített (03–04). De vannak nem kvintváltó, sőt nem is ötfokú kanásznótáink is; ezek csak a szövegkapcsolat és a ritmus–metrum alapján rokonai az előbbieknek, vagyis a „megkülönböztető jegyekben”, összes többi tulajdonságaikban eltérnek tőlük: „Csóri kanász, mit főztél” (Pt 43) még (elhomályosult) ötfokúságával közelebb van, de már nem kvintváltó, s első motívuma is más; 0292 dalunk pedig már se nem ötfokú, se nem ereszkedő dallam, mégis kanásznóta. Ezeket már csak egy tágabb meghatározás kapcsolja össze.

Látjuk tehát, hogy tágabb és szűkebb meghatározások keresztezik egymást; több vagy kevesebb jellemző, közös jegy alapján pontosabb vagy lazább körülírást, szorosabb összefüggést jelezhetünk.

Különböző, szűkebb-tágabb körbe tartozó típusokat mutattam be a Pt dallam-mutatójában (l. „Típusok, eredet”.) Annak célja csak az volt, hogy különböző, kidomborodó sajátságokra, bizonyos rokonságokra felhívja a figyelmet (amit akkor már nyilvántartottunk).

Nyilván sem a maximális követelmény nem lehetséges: hogy minden tulajdonságban jellemzők s egyúttal minden más dallamtól különbözők is legyenek a „típusok”, sem a minimális, hogy csak egy-egy tulajdonsággal határozzuk meg a „típust”. Az elsőt nem lehet elérni, a második pedig kevés. Kell tehát több jegy ahhoz, hogy valamit típusnak mondhassunk, de mindig lesz benne egy vagy két kidomborodó sajátság, ami leginkább föltűnik és jellemzi a típust, és kell hogy a típuson belül különböző dallamok legyenek, amelyek a nem kiemelkedő sajátságokban eltérjenek egymástól. S amit így elsorolunk, abban mindig számolni kell olyan, ezúttal elhanyagolt tulajdonságokkal, aminek alapján, más vonatkozásban más típusba is sorolhatnánk az illető dallamot. Amikor például főképp hangjaival határozzuk meg a dalt – dallamvonal, hangnem, hangkészlet, kadenciák alapján – akkor ritmusával kapcsolódhat egészen más dalokhoz is, és fordítva.

Ezúttal ugyanis a dallammozgás irányával, a kadenciákkal, a hangkészlettel és hangterjedelemmel (tehát hangnemi sajátságokkal) és a forma alapján állítom össze a típusokat. Eltérek Járdányi rendszerétől abban, hogy egyrészt lazábban határozom meg a dallammozgást, hiszen nem egy tízezrekre rúgó dallamanyag egyszempontú elrendezésére akarom felhasználni, hanem csupán a közölt anyagban akarom jellegzetes csoportokra felhívni a figyelmet; másrészt éppen ezért {243.} több szempontot is figyelembe veszek egyszerre. Inkább valami olyasféle tipológiára törekszem, aminőt Bartók adott könyvében, azzal a különbséggel, hogy az ő fő szempontja a versszakszerkezet és ritmus volt. De előzőleg már elkülönített három stílust, amelyet több vonással jellemzett: a régi stílust ereszkedő, ABCD felépítésű (vagy kvintváltó), ötfokú, izometrikus tulajdonságokkal, az újat négyféle visszatérő formával, alkalmazkodó tempo giustóval, s csak azon belül határolt el szótagszámcsoportokat, illetve a „Vegyes osztály” III. alosztályában különböző versszakszerkezeteket. Egyes csoportjai már valóban „típusokat” fognak össze; a többiek azonban vagy túl tágak, vagy túl vegyes elemeket tartalmaznak, mert a választott összetartó sajátság (metrika, ritmika) a legkülönbözőbb eredetű és stílusú dallamokban is lehet közös.

Magam követem Bartókot abban, hogy különválasztom az ötfokú dalokat a diatonikusaktól, de nem elégszem meg azon túl a szótagszámcsoportokkal, hanem további megkülönböztetéseket is teszek mélyebb és finomabb dallamrokonság meghatározására. Az új stíluson belül is forma és dallammozgás szerint adok további elhatárolást, s messze túl kellett menni mind Bartók, mind Járdányi szempontjain a két nagy stíluson kívül eső típusok meghatározásában.

Arról természetesen szó sem lehet ezúttal, hogy a teljes magyar népzenei anyagot mutassam be „típusokon” keresztül. Az még az összkiadásban sem lehetséges, hiszen számos „típuson kívüli”, magányos darabot is be kell mutatni, amit csak szükségből sorolunk egyik vagy másik típus elé, közé. Mindössze a kétségtelenül kialakult, ismert típusokra akarom felhívni a figyelmet a saját példáimon és gyűjteményemen belül. Leginkább típusnak nevezhető csoportok találhatók az ötfokú dalok közt, a sirató rokonságában, a dudanóták közt és az új stílusban; tehát ahol összefüggő stílusról beszélhetünk. Stílus ugyanis azt jelenti, hogy sok egymáshoz hasonló darab keletkezik. Legkevésbé tudjuk (egyelőre) meghatározni azt a sokféle dallamot, amely ezen a négy stíluskörön kívülesik, és tulajdonságai rendkívül tarka képet mutatnak. Ezeket többnyire csak tág határok között, inkább elkülöníthetjük egymástól, semmint szorosan meghatározhatnánk.

Lássuk mindenekelőtt az ötfokú, régi dalokat. Legkiugróbb típusai a kvintváltók. Ezek közt is igen jellegzetesek az „egymagú” dalok, amelyek egyetlen motívumot kétféle zárlattal periódussá fejlesztenek, s azt kvinttel mélyebben megismétlik (A5A5kAAk). Ezen belül külön is nagy család, az úgynevezett „Páva-család”, amelyet meghatározott „mag”, dallammozgás jellemez A-sorában: 8–4–7 fokok után 8–4–5 (02–014, valamint az MNT VI. kötetének szinte a teljes anyaga.) Ez a „típus” már majdnem egyetlen dal; de a különböző szótagszámú és ritmusú változatai különböző szövegekkel társultak, s ezekhez a szövegekhez és metrikai formákhoz annyira hozzáalakultak apró dallamrészletekkel, s egy-egy ilyen önálló forma olyan variánsgazdagságban él a nép közt, hogy önálló dallamnak kell tartanunk a család minden tagját, s a családot együtt típusnak. Ezek szabályszerűen 7[5]3 kadenciasort alkotnak (amit nem egy dallam vagy variáns elváltoztathat); ugyanilyen kadenciákkal és A5A5kAAk periódusos-kvintváltó formával más dallam {244.} is építkezik (például 01 és 015). Számos hasonló kadenciájú, kvintváltó dalunk épül viszont két különböző motívumból: A5B5AB (kétmagúak): 01, 016–021. Jellegzetes csoport az olyan kvintváltó daloké is, amelyek a periódust egy hanggal mélyebben záruló első sorral alkotják 4[5]VII kadenciákkal (ezeknek egyike-másika esetleg el is változhat egyes változatokban): 022–032. További kvintváltó csoportok: 5 [5] 1 kadenciák (033–037); 8 [5] 4 kadenciák (vagy 9 [5] 5): 038–047. (Mindig az alkalmi módosulások leszámításával.)

Sokban közeli a dallammozgás a kvintváltókhoz az ismétlés nélkül ereszkedő, ABCD formájú dalokban (064–0101). Ezek közt is lehetnek lépcsőzetesen ereszkedők: 080–081, 083, 088, 092, 093, esetleg 062, 086 – továbbá Pt 24, 49, 60, 98, 108?, 110–111, 124, 141, 180. Külön csoport az olyan ereszkedőké, amelyek 5–4–5–4–5–8 fokokon kezdenek: 095–097, 0100–0101, 0117–0118, továbbá Pt 17, 44–45, 113, 123, 134–135, 152, 230. Hasonló, mégis elkülönül tőlük az 5. fokon mozgó (de a 4.-et nem érintő) kezdés és utána 8.-ra ugrás (és utána természetesen ereszkedő dallamvonal): 094, 098–099, továbbá Pt 20, 121, 138, 168, 171?, 218. Nagyon sok ereszkedő régi dalunk kezd az oktáv ismételgetésével (vagy ami avval egyenlő: 8–5–8, 1–8... ugrásokkal): 073–074, 076, 092, 0109 és 191. példa, továbbá Pt 70, 87, 117+126+191 = 166. pl. Pt. 131, 168 stb.

1. Semmit se vétëttem Nyitra városának,

1. Semmit se vétëttem Nyitra városának,
Mégis besorozott Ëngëm katonának.

 

MF 1229/b–1930/b lányok, Menyhe (Nyitra) 1909. Kodály

Nem kevésbé gyakori és jellegzetes az első sor oktávon induló és 7. fokon záruló első sora (8----7): 016, 018, 019?, 020, 047, 066, 071, 077–080, 082–083, 086, 088?, 091, 0102, 0109–0110, 0113? továbbá Pt 27, 49–52, 105+107, 124, 133, 165.

Nagyon tipikus az ABBC felépítés – tehát két azonos középső sor – nyolcszótagos, ötfokú-ereszkedő dalainkban. Gyűjteményünkben csak 066, de lásd Pt 50–52, 59, 87, 89, 92, 131, 133, 141, 157, 160=166. (Amint látjuk, ez érintkezik az előbbi csoporttal is: van tehát egy szűkebben összetartozó csoport: 8– – –7 kezdés és ABBC felépítés.) Hasonló ehhez, hogy a szélső sorok ismétlődnek vagy egymáshoz hasonlóvá váltak (AA(k) BB(k) vagy ABCC): 067, 070, 072?, 089–090, továbbá Pt 110.

A két első sor ismétlését (AABC formát) jellegzetesen olyan régi dalokban találjuk, amelyek három-négy nagyívű sorból – oktávról az alapra lefutó sorból {245.} – állanak, tehát kadenciáik 1 [1] 1. Ilyen 0114, továbbá Pt 54, 76, 79–86. Ezek többnyire 8 vagy 10 szótagos sorokból állanak.

Egészen más jellegűek az ereszkedő 12-esek: 24/ab. (lásd még Pt 178-at). Ezek erősen recitáló dallamok, ahol szinte az ötfokú, ereszkedő dallammenet vázát rajzolja ki a dal sok hangismétléssel.

Különválnak azok az ereszkedő dallamok, amelyekben csak az első három sor ereszkedik fokozatosan, le is jut az alaphang környékére, azután a negyedik sor újból magasra ível fel, vagy már a magasból indul is: 013, 065, 068, 074, 084, 0101, 0103, 0111–0114, 0133, 0141 és 23, 24/a, 58. példa.

A magasról ereszkedők után lássuk a középen mozgó pentatondalokat. Legjellegzetesebbek a drm-tengely körül mozgó dalok: 0129–0133, 0137, 0139–0141, továbbá Pt 77–78, 158, 162–164, 171, 179–142, 220, valamint Kodály 1973, 30. A drm-kezdettel jellemezhető dalok is összefüggő típust alkotnak, de néha – nagy ritkán – emelkedők is lehetnek, s szinte kivétel nélkül parlando (sőt recitáló) előadásban élnek: 0134–0136, 0138, továbbá Pt 96–97, 100, 127, 173–176.

Ötfokú, régi dalok közt ritka az ennél mélyebben járó dallam, de ami van, az határozott típus. Ilyen alulról vagy középről induló és alsó járású a 0143–0145 (továbbá Pt 22, 41, 96!, 220 és Kodály 1973, 32 „Túl a vízen egy kosár”). Szintén jellegzetes típus a néhány tetraton és triton dallam:0146–0152 és Kodály 1973, 28 „Csak azt szánom-bánom”= 276. példa.

Erősen összetartozó típust alkotnak dudanótáink. Ez ugyan ritmusuknak köszönhető, s erre vonatkozik a megjelölés is. Szinte kivétel nélkül 8 szótagosokat tartunk nyilván ilyen névvel, amelyekben kvint-kvartváltás nyomait lehet fölfedezni. Összetartozásukat további dallam- és formaelemek határozzák meg, amelyeket majd a következő fejezetben, eredetük tárgyalásában fogunk részletezni, mert a keleti párhuzamok világosabbá teszik. Egyik csoportjuk formája A5 vagy A4ABC (vagy A5–4ABB), másiké A5–4BAB (A5–4BAC): 050, 055, 062 (=Pt 250), továbbá Pt 248–252, 256, 270 és 053–054, 057–059, 061 (=Pt 260), továbbá Pt 258–259. Kivételesen 6–7 szótagú kvint-kvartváltó, alapritmusú dalokat is neveznek dudanótának: 050, továbbá Pt 56, 245.

Közeli rokonai ezeknek a dudanótáknak olyan 8-as parlando dalok, amelyeknek 2. sora már leszalad az alaphangra, néha már az 1. is: 112/a (= Pt 4) és Pt 37. Ugyancsak közeli a kvintváltó, egy magból felépülő dalok némelyike, amelyek az 5. fokú főzárlatot leviszik az 1. fokra: 151. példánk (= Pt 21). Jegyezzük meg mindjárt, hogy ennek ritmusa tipikus 6-os dudanóta-ritmus. (Ebben a dalban tehát összeolvad a dunántúli mintára elváltozott, egymagú, kvintváltó, Páva-motívumhoz hasonló dallamszerkezet az A5BAAk dudaritmusú dallamok szerkezetével. Ilyen oka is lehet az 5. fokú kadencia „lecsúszásának” az 1. fokra!)

A dudanóták többségét csak erős fenntartással lehet ötfokúnak nevezni mai alakjuk szerint. A későbbiekben látni fogjuk, hogy szo- és do-alapú, sőt félhangos ötfokúságban mozgó dallamokat lehet párhuzamba állítani velük; ezért, mostani diatonikus jellegük ellenére is az ötfokúak után tárgyaltuk őket.

{246.} Viszont a következők már kétségtelenül diatonikusak, bár jó részüket Bartók még az ötfokú, régi stílusba (A-osztályába) sorolta. Régiségük természetesen vitathatatlan, és sok egyéb tulajdonságukkal kétségtelenül közel állnak régi, ötfokú dalainkhoz.

Legfontosabb csoport a diatonikus parlando 12-eseké. Ezeknek hullámzó dallamvonala határozottan eltér az ötfokú 12-esek kifejezett ereszkedésétől; egészben véve és legtöbbjüknek kadencia-sora alapján mégis ereszkedőknek mondhatók. (Kadenciáikról az eredetkérdések tárgyalásakor szólunk.) Legszívesebben balladával, régi históriás ének vagy koldusének szövegeivel és halottas énekekkel járnak együtt. Ilyen 0155, 0163, 0165, 0193–0196, valamint 192–195. példa.

Szolgálj engem, szolgálj, szolgálj engem, szolgálj

Szolgálj engem, szolgálj, szolgálj engem, szolgálj
Gazdag Fülöp császár, gazdag Fülöp császár!
Mer ién néked adom, mer ién néked adom

 

Ifjú Mátyás király ullyan álmot látott:

Ifjú Mátyás király ullyan álmot látott:
Ivegablak alatt nagy hosszú almafa,
Nagy hosszú almának tizenkét szép ága,
Háromszáz levele, hatvanhat virága.

 

Tova jő egy legény, be szomorú szegény!

{247.} Tova jő egy legény, be szomorú szegény!
Látom a szájáról, szállást kérne szegény.
S adnék neki szállást, a lovának állást,
Nekie pediglen csendes lenyugvást.

 

Az öreg Dancia magát siratgassa:

Az öreg Dancia magát siratgassa:
Istenem, Istenem, Kilenc lyányom közül,
Kilenc lyányom közül még egy fiam sincsen!
Istenen, istenem, ki váltson fel ingem,
Ki váltson fel ingem katonarabságból!

 

192) MF 2491/a 36 é. férfi, Trunk (Moldva) 1930 Véress S.; 193) Kallós 1970 108; 194) MF 1320/d asszony, Székelyvaja (Maros-Torda) 1914 Bartók = Pt 348 más szöveggel; 195) Pusztina (Moldva) 47 é. vak férfi, 1951 Kallós.

Hasonlóan ereszkedő-diatonikus, de nem annyira recitáló, mint a 12-esek, egy sor 8-as és 11-es 5[4]3 kadenciás (esetleg lassú táncritmusú) dallam: 0181–0184, valamint 5[4]2, 5[4]1 és hasonló kadenciákkal lépcsőzetesen leszálló 6-os vagy 8-as: 0166, 0164, 0188, 0194. Rokon ezekkel néhány oktávról, hetedik vagy hatodik fokról ereszkedő dallam 2. és 1. fokú kadenciákkal: 0161, továbbá 196–197. példa.

Vajjon ki csattogtat Ebbe zöld erdőbe?

{248.} Vajjon ki csattogtat Ebbe zöld erdőbe?
Talán az édesëm A lókeresőbe?

 

Ha tudtad határát Rövid szerelmednek,

Ha tudtad határát Rövid szerelmednek,
Mér nem hagytál békit Én árva fejemnek?

 

196) MF 522/a (Maros-Torda) Vikár?; 197) Bánffyhunyad (Kolozs) 1908 Bartók.

Ezekhez hasonlók kadenciákban, de dallamvonaluk domború (dúr- vagy mollterccel, mint az előzők is):

Olyan nap nem jő az égre, Könyvem ne hulljon a fődre.

Olyan nap nem jő az égre, Könyvem ne hulljon a fődre.
Hull a fődre, hull előmbe, Hull a gyászos kebelembe.

 

Magyari császárnak Lázár fia vala,

Magyari császárnak Lázár fia vala,
Mestere Mánónak es egy lyánya vala.

 

198) Sz. Nd 32 sz. 56 é. asszony, Nyárádköszvényes (Maros-Torda) 1914 Bartók; 199) Kallós 1970 5. sz.

{249.} Hasonló típusokat táncdalok közt is nyilvántartunk: 5[4]2 (vagy 2 helyett 4, 4,1) kadenciákat erősen kihangsúlyozó, fokozatosan ereszkedő dallamokat: 0167–0171, 0187, továbbá 146. és 200. példa.

1. Jaj de széles, jaj de hosszú az az út, Akin az a kilenc betyár elindult!

1. Jaj de széles, jaj de hosszú az az út, Akin az a kilenc betyár elindult!
Akin az a kilenc betyár elindult, Pápai úr udvarába befordult.

 

Derzstomaj (Jász-Nagykun-Szolnok) 82 é. férfi, 1939 Vargyas = Vargyas 1954 93 sz.

További rokontípusok az oktávról ereszkedő, vagy alulról domborúan induló dallamok 2., 1. vagy X [2] X [1] kadenciákkal: 218., 220–221., 222. példa, valamint az utolsónak hangszeres változatai: 145/a–g példa.

Egészen más világot jelentenek a dúr-kvintváltók. Ezek is, mint az ötfokúak, nagyívű, ereszkedő dallamok, de kifejezett dúr hangzásuk elválasztja tőlük: 0205–0206, valamint 201–202. példa.

Rákóci hajdanában danában...

Rákóci hajdanában danában...

 

Gyújtottam gyertyát...

Gyújtottam gyertyát...

 

201) MNT III. 563; 202) MNT III. 649.

{250.} Ezekkel már meg is kezdtük Bartók „C) osztályának”, vagyis sem a régi stílusokba, sem az új stílusba nem tartozó dallamoknak a csoportjait. A dúr-kvintváltók határozott körvonalú típust alkotnak. Már a további csoportok inkább csak „elkülönítést” fognak jelenteni: a dúr-ereszkedők (ritkák): 83. példa, valamint a mixolíd-ereszkedők: 0208–0214. Inkább nevezhető típusnak a néhány lépcsőzetesen ereszkedő moll-dallam: 0218, 0220, 0224, valamint hipo-skálákban fogant, ereszkedő dallamok: 0240–0244.

Ismét csak tág elhatárolással foghatjuk egy körbe az ereszkedő moll-dallamokat (ha ugyanis nem tartoznak az előbbi csoportok egyikébe sem): 0215–0225, 0230–0233. Ezek közt már inkább típus néhány „új-szaffikus” formájú, moll, ereszkedő dallam: 0227–0229. És nagyon határozottan összetartozik, egyúttal minden más dalunktól elkülönül néhány tipikus fríg dallam, amelynek 6-ról ereszkedő vagy induló dallama a moll-szexten kívül a 4., 3 és 2 főhangokra épül: 0255, 267/ab. példa, valamint a következő:

Az ég alatt, a föld színén Nincsen olyan árva, mint én, taj laj-laj-laj laj laj laj.

Az ég alatt, a föld színén Nincsen olyan árva, mint én, taj laj-laj-laj laj laj laj.
Haragszik rám az Isten is, Lehajlik hezzám az ég is, taj-laj-laj-laj laj-laj-laj.

 

Csikvacsárcsi (Csík) 1907 Bartók.

(Lásd még Pt 334–338, 347-et.) És hasonlóan jellegzetesen elválik a magyar dalok nagy tömegétől néhány alacsony járású fríg dallam, különösen a szokásdalok között: 0290/a, 149/a példa.

Csak nagy általánosságban jelent elválasztó – nem összekötő – határvonalat a következő néhány dallamirány-meghatározás. Ereszkedő, majd újra emelkedő dalok: 0241, 0277, továbbá Pt 99, 170, 206–207, 231, 242, 327. Középen mozgó dallamok: 0298 (továbbá Pt 182, 185, 208, 223, 227, 246, 269–270, 281, 285, 333, 347.) Középről fölfelé induló dalok: 0254, 0262 és 204–205. példa.

1. Kék a kökény, zöld a petrezselyem. A rózsámnál meghült a szerelem.

1. Kék a kökény, zöld a petrezselyem. A rózsámnál meghült a szerelem.
Nemcsak meghült, meg is hidegedett. Mert már engem régen elfelejtett.

 

Ne csudáld galambom, Hogy én sárga vagyok!

{251.} Ne csudáld galambom, Hogy én sárga vagyok!
Kilenc esztendeje, Mőte már rab vagyok, Mőte már rab vagyok

 

204) Kiskunhalas (Bács-Bodrog) 78 é. férfi 1939 Vargyas = Vargyas 1954 32 sz.; 205) Ghymes (Nyitra) 1906 Kodály.
(Lásd még Pt 146–147, 183, 192, 196, 241, 307, 320, 325, 332, 347.)

Elütnek a magyar dalok nagy tömegének dallamvonalától az alulról emelkedő és domború ívet leíró, (de nem ismétléses formájú, tehát nem új stílusú) dalok: 0268, 0273–0274, 0300, valamint a 247–249. példacsoport dallamai (továbbá Pt 101–121, 185–187, 210, 236, 238, 262, 273, 316, 329=468, 368, 370, 372, 471, 480 és a 249. példacsoportunkban szereplő Pt 494–495).

Még elütőbbek az alulról csak az 5. fokig emelkedő, alsó járású dallamok: 0297, 0299, továbbá Pt 46–47, 88, 204, 216, 284, 286, 288, 297?, 317–319, 370. Ezeket a magyar népzenén belül már „típusnak” is tarthatjuk a többitől való nagy távolságuk alapján.

Ugyancsak típust alkotnak az úgynevezett „Jaj-nóták”. Ezeket kizárólag formai sajátságuk alapján érezzük összetartozónak, de ez a formai sajátság nagyon szembeszökő, akár az egyes dalt tekintjük, akár egy egész összetartozó dallamcsaládot. (Leírásukat már láttuk a Forma fejezetben példákkal.) Akár a jellegzetes szövegtoldásokat vesszük tekintetbe, akár a dallamcsaládon belül tapasztalható sorszámszaporodást vagy -fogyást mindenképpen valami hasonlót, közöset kell látnunk az ilyen dalokban, függetlenül attól, milyen jellegű volt az eredeti négysoros, 8 szótagos dal: ötfokú, régi, ereszkedő, vagy dúr plagális, újszerű ének. Ilyen ötfokúak közt 077 és 085, egyéb dalok közt 0247–0254, valamint 124–127 példa.

Egy sor kis hangterjedelmű dalunk szeptim nélküli dúr-hangsorát egyáltalán nem a modern harmonikus érzék szerint alkalmazza: ezeket csakis a régi elmélet ión-skálájával jellemezhetjük. Ilyen ión-pentachord-hexachord dal 0303–0308. Külön összetartozik közöttük a refrénes, esetleg háromsoros fajta is. (Lásd Kodály 1973, 78–79. lapján közölteket.) Viszont egészen más jellegű, de a magyar népdalok közt szintén idegenszerű az 1–6(+8) fok közt mozgó, tehát dúr-hexachord dallamvilág: betlehemes dalaink nagy része és a regösénekek tartoznak ide, valamint néhány dúr-dudanóta és egy nagy tömegű párosító dalcsalád: 0201 és 44–45., 50–54., 152, 160/a példa. Ezek közt a szaffikusok (44–45. példa) igen sok dalból álló jellegzetes típust alkotnak.

A magyar dalok túlnyomó nagy többsége autentikus elhelyezkedésű (vagyis {252.} egész dallamvonala a záróhang fölött helyezkedik el – nem számítva a szubtonika –VII. fok – érintését a végső lezárás előtt). Ehhez képest néhány szórványos plagális (tehát a záróhang felett és alatt egyaránt mozgó) dallamunk még ilyen tág meghatározással is típusnak tekinthető. Az ismert plagális dalokon belül megkülönböztethetünk nagy hangterjedelmű, nagyívű dúr dalokat: 0311, 0314–0315 (továbbá Pt 201, 204, 205, 318), mollokat: 0312–0313, 0318. Külön típus néhány háromsoros, refrénes, plagális dal – a népszerűsítő füzetek révén ezek gyorsan elterjedtek: Pt 474–478. Végül a funkciós dúr-hangnem annyira ritka népdalaink közt, annyira jellegzetes hangzást jelent, s annyira idegen is, hogy jól felismerhető és elhatárolódó típusnak nevezhetjük: 0316–0317 és Pt 200.

Ezek után vegyük sorra új dalaink típusait. Először a legegyszerűbbet, amely szintén egyetlen motívumból van fölépítve, mint a régi dalok első, kvintváltó csoportja: AA5A5(k)A(v). Az ilyen formájú dalok közt igen jellemző a 8 és 11 szótagosok csoportja. A nyolcasok közt csak domború motívumot ismerek, 1–5 (6)–1 vonallal: 0323–0324. A 10–11-esek közt 5.-ről 1.-re ereszkedőt is: 0345, 0359 és domborút is: 0394.

A kétféle sortípusból építkezők közül AA5BA ereszkedő (5–1) A-sorral: 0319 (hatos), 0322 (hetes), 0325 (nyolcas), 0341 (tízes), 0346 (tizenegyes). Ugyanilyen felépítés domború A sorral: 0326 (nyolcas). Elég sok hasonló akad tizenegyeseink között.

Az ABBA forma 10-esei és 11-esei alkotják a leggazdagabb csoportokat. Ezekben már nemcsak az 1. és 5. fok közt mozoghat az A-sor, hanem 8–1, illetve 1–8–1 vagy 5–8–1 közt is.

10-es, A: 5–1: 0331–0332, 0338, 0340, 0343

11-es, A: 5–1: 0346, 0352, 0355–0358, 0363, 0368

10-es, 11-es, A: 1–5–1: Pt 402, 404, 413, Járdányi, 64, 65, 73, 0360, (0361)

10-es, 11-es, A: 8–1: 0333, 0339, 0342, 0344, 0347–0348, 0350, 0353–0354, 0365, 0367

10–11-es, A: 5–8–1: 0334, 0336–0337, 0364, 0366

11-es, A: 1–8–1: 0351

AABA formájú dalaink hosszú sorokból állanak, A-soruk a sok hangból nagy ívet ír le; kvint- és alaphang közt mozgó, szűk dallamsoraik tehát nincsenek is.

A: 1–8–1: 0374, 0376, 0380, 0389, 0390, 0392, 0393

A: 8–1: 0381–0383, 0384–0386

Többszörös ívet ír le: 0387–0388, 0391

Természetesen lehetséges volna további részletezés is. Még szorosabbra vont határok közt közelebbi összetartozást is meg lehetne állapítani, ha a B-sorok különböző fajtáit és a sorok belső hajlásait is részleteznénk. Egy nagyobb anyagban, például a teljes népdalanyag összkiadásában erre szükség is lesz. Jelen célunk csak az volt, hogy a feltűnőbb csoportokra rámutassunk és a típusmeghatározás lehetőségeit ismertessük.

{253.} Ha most egybenézzük a magyar nép által ismert és fenntartott dallamtípusokat, különösen a „rokonsági kör” értelemben használt típusokon belül még az egyes dallamokat is, amelyeket variánsaik száma és elterjedtsége alapján „dallamtípus”-ként tartunk számon, akkor végtelenül gazdag sokféleséget találunk, s a zene, az ének legtöbb sajátságára, lehetőségére találunk több vagy kevesebb példát. Ezek közt vannak kedvelt, gyakori fajták, és vannak ritkák; a kedvelt fajták a dallamtípusok olyan nagy számával vannak képviselve, s azok olyan nagy tömegű variánsokkal, hogy bizonyos uralkodó jelleg erősen átüt a sokféleségen, sőt bizonyos értelemben egyformaságot, egyhangúságot is okoz. Mégis, az egész együtt, gyakori és ritka, népdalszerű és idegenségét még alig levetkező ének, ősi és új összead egy olyan zenei együttest, amely változatosságával, fejlettségével a nép sokféle érdeklődését árulja el, s bizonyítja, hogy kultúrája nyitott volt minden fejlődési lehetőség számára. S ha benne mégis sajátos, egyéni válogatás és jelleg mutatkozik, szívós ragaszkodás bizonyos sajátságokhoz: autentikus, ereszkedő vagy kvintszerkezettel emelkedő dallamépítkezés, izometria, határozottan érezhető forma, világosan tagolt szerkesztés, beszédszerű ritmusok rubatóban és feszes, pontozott ritmusban egyaránt, az mindennek nem mond ellene, csak kiegészíti: sokfélével megbarátkozó, de bizonyos sajátságokhoz ragaszkodó, változatos és egyéni műveltség igényéről tanúskodik.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Портфолио сео продвижение

(ThomasCrich, 2019.05.28 06:05)

Контентная стратегия в Инстаграме чтобы коммерческого аккаунтаБыло бы классно, только без денежек в нашем мире никуда. Обычные пользователи, естественно, не платят ни копейки после регистрацию и присутствие в соцсети, все разве вы решили заняться раскруткой аккаунта либо сообщества, придется раскошелиться.1. Дизайн сайта ( в общем) — цвета, картинки, основной фон, порядок предметов и т.д. Набросайте на черновике предварительный эскиз будущего сайта.InstarepostЗаказать подбор названия сайта
<a href=https://moskow.skgroups.ru/ecomerce.html>заказать разработку интернет магазина</a>
[url=https://moskow.skgroups.ru]продвижение сайта в интернете[/url]
https://moskow.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html - заказать создание сайта

Предположим, сколько ваш товарищ уделяет этому процессу по часу в день. Значит в месяц накапливается около 20 часов. А это примерно 3 рабочих дня. Умножаем это цифра для количество менеджеров и месяцев в году. И потом осознаем, что свободного время появилось желание у них чтобы выполнения своих прямых функций.Кошт статьи [скрыть]Нынче вспомним, сколько для сайте должны обязательно присутствовать следующие элементы:Главный величина контента (сколько лучше заходит у конкурентов).Кернинг и трекинг

продвижение сайта в поисковых системах

(Williamfarne, 2019.05.28 03:40)

2. Заполните поля в выпадающем окне: «Название», «Источник» - «Получить с через пикселя»;• При холодном обзвоне клиентов вы можете сталкиваться с отсутствием интереса в начале разговора. В таком случае капля приостановите наводнение своей информации и задавайте больше вопросов, дающих вам информацию о вкусах и предпочтениях потенциальных клиентов.В соответствии с принципом адаптивного web-дизайна разработан шаблонный макет чтобы всех 5 разрешений. Прежде настоящего момента лучшей практикой считалась разработка ряда решений, исходя из разрешения экрана разве методов ввода. Как обычай, создавалось лишь две версии сайта – ради широкого разрешения (персональный компьютер или ноутбук) и для мобильных устройств (телефона иначе смартфона).
<a href=https://novosibirsk.skgroups.ru/landing.html>одностраничный сайт на заказ</a>
[url=https://novosibirsk.skgroups.ru/kontakty.html]создание и продвижение сайтов[/url]
https://novosibirsk.skgroups.ru/smm.html - таргетированная реклама

3 способа «подогреть» отношения с клиентомМагазин уже создан, наполнен товарами, в нем все исправно работает. Сегодня надо исполнять беспричинно, воеже о нем узнали люди – потенциальные клиенты.Вот порядочно тематик для постов в главный ленте Инстаграма:Бонус (60%)Относительный азах пользования Инстаграмом в качестве площадки для продвижения бизнеса мы говорили в нашей прошлой статье. Читаем, если опять не читали, и вспоминаем основы, когда забыли. А мы временно отправимся в трип по новинкам этой соцсети.

продвижение сайта в топ 10

(SeogradGauby, 2019.05.28 02:42)

Безусловно, социальные сети и теперь прекрасно справляются со своей коммуникативной функцией (что многочисленные мессенжеры их изрядно потеснили) – мы продолжаем общаться с близкими, кидать благоприятель другу смешные мемы и гифки, помещать лайки милым котикам. Все социальным сетям удалось выйти для новичок высота – стать хорошей бизнес-площадкой, заточенной около продажи.Тут всё так же, вроде и чтобы Фейсбука, поэтому в данном разделе никаких дополнительных комментариев не оставляем, смотрите соответствующую статью. =)Разработка интернет-магазина – образцовый способ создать счастливый бизнес, или вывести нынешний из офлайна в интернет. Это важный шаг, он требует определенных знаний и вложений, команды специалистов.
<a href=https://volgograd.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html>создание разработка и продвижение интернет сайтов</a>
[url=https://volgograd.skgroups.ru/resheniay.html]купить landing page[/url]

https://volgograd.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html - заказать сайт под ключ

20 августа 2018 SMM и SMO 1.6K 6 мин. 3Псевдонимы электронной почтыЯзыки веб-программирования чтобы сайта с нуля.Шрифт, которым оформлен текст, присутствующий на веб-сайте, также может причинять различные ассоциации. Например, готический шрифт вызывает ассоциации с культурой Европы, он не может приспособляться в контексте других культур тож неподходящего исторического периода. Этими вопросами должны работать компетентные специалисты, подбор шрифтов — целая учение, и для изучения её существует специальная.Стереотип, сколько «ВКонтакте» сидит школота, тоже пора отправить во времена лозунгов «Дуров, верни стену». Сообразно свежей статистике, 23 000 000 пользователей соцсети старше 35 лет, 12 млн. из них – человек в возрасте через 45 предварительно 65 лет. Наверное, в вечерней школе учатся. =)

Мегаремонт

(Tomutesy, 2019.05.28 01:47)

Компания МЕГАРЕМОНТ [url=https://megaremont.site]https://megaremont.site[/url] ремонт квартир, офисов, домов.

раскрутка сайтов

(SeoomskFlers, 2019.05.28 01:44)

Порядок работы. Думаем, здесь безвыездно очевидно. Избавьте себя через необходимости откликаться по ночам.Только настроить таргетинг в «ВК»Кольцевая галерея: объявления будут являться в виде нескольких историй от имени вашего профиля. Картинки здесь подойдут один в формате 9:16.
<a href=https://omsk.skgroups.ru/calls.html>обзвон клиентской базы</a>
[url=https://omsk.skgroups.ru/context.html]контекстная реклама google[/url]
https://omsk.skgroups.ru/smm.html - раскрутка группы в вк

Тематические – #доставка_цветовПриговорЯ не стал определять в своей статье постоянно языки программирования, скриптов, сценариев, потому который это вовсе не нужно. Современный веб-программист пользуется PHP, Perl и ASP, но эти языки исключительно начали свое развитие, поэтому я предпочитаю всеми известный HTML. Чтобы быть желании можно выучить любому другому языку. Я не ограничиваю ваши возможности, однако советую выбрать какой-нибудь безраздельно диалект и упражняться им.Общение с потенциальными покупателями не существует без препятствий. Идеальной ситуации, если человеку позвонили, и был получен отзыв: «Я с удовольствием это куплю! Куда пахнуть деньги?» временно не встречалось. Продажа начинается в тот момент, если товарищ вступает в спор. Намного хуже, разве прислуга говорит «я подумаю» и уходит в туман. Споры сообразно поводу цены, качества, условий покупки – земля ради обсуждения. Помимо того, фиксируя замечания клиентов, вы получаете резерв для роста будущих сделок.Оптимальная формула: 1 часть (3 менеджера и 1 РОП) + 2 отдел (3 менеджера и 1 РОП) + … n часть (3 менеджера и 1 РОП)

разработка сайта пример

(Olegbep, 2019.05.28 00:49)

chastise2Создание с возражениями сообразно телефонуMessenger.
<a href=https://kazan.skgroups.ru/landing.html>landing page</a>
[url=https://kazan.skgroups.ru/calls.html]холодные звонки[/url]
https://kazan.skgroups.ru/kontakty.html - веб студия заказать сайт телефон

Завершаем все анализом сиречь минимум собственной работы в отчетном периоде, как апогей – анализом результатов своего аккаунта и аккаунтов конкурентов, для которых равнялись пред началом работы. На основе полученных данных вносим изменения в схема публикаций.Две стратегии чтобы этого случая:Словно выбрать хостинг.Было желание классно, однако без денежек в нашем мире никуда. Обычные пользователи, естественно, не платят ни копейки после регистрацию и бытие в соцсети, все разве вы решили заняться раскруткой аккаунта сиречь сообщества, придется раскошелиться.ПРОХЛАДНЫЙ ОБЗВОН: АНАЛИЗ КАЧЕСТВЕННЫХ ПОКАЗАТЕЛЕЙ ПО СИСТЕМЕ «СВЕТОФОР»

разработка интернет магазина цена в Самаре

(SeosamarRer, 2019.05.27 23:52)

СВЕЖИЙ ОБЗВОН: KPI ДЛЯ ЗВОНКИНастройка плейсментовБеспричинно, где же все-таки стоит регистрироваться? Перво-наперво, в таких гигантах, как Раблер, Яндекс, Google. Кроме в каталогах помельче: Апорт, Mail.ru. Дальше – нужда вкуса. Каталоги дозволительно подобрать для всякий вкус. Ориентироваться следует на слава поисковиков и на требования, которые предъявляют они к сайтам. Тут быстро ради каждого сайта – свое. Кто-то выбирает непременно такие, для был счетчик. Другие навыворот предпочитают те сервисы, которые не требуют устанавливать ни кнопки, ни ссылки. Сильно полезно регистрироваться в тематических каталогах. Посещаемость у них, естественно, ниже, но зато и сайтов там зарегистрировано гораздо меньше. Значит, у нового сайта больше шансов не затеряться в тысячах аналогичных ресурсов. В тематическом каталоге он все-таки сможет попасться на глаза около поиске информации пользователями.
<a href=https://samara.skgroups.ru/kontakty.html>веб студия заказать сайт телефон</a>
[url=https://samara.skgroups.ru/smm.html]продвижение в инстаграм цена[/url]
https://samara.skgroups.ru/smm.html - таргетированнаЯ реклама в вконтакте

LumyerАле-оп! Смотри, вдруг я могу: привлекаем аудиторию к бизнес-аккаунту в ИнстаграмеВ социальной тенета «ВКонтакте» предусмотрены места для рекламных объявлений. Они расположены в левой части страниц, а также торчком в новостной ленте пользователей. Объявления составляются из изображения и привлекающего почтение заголовка. В некоторых вариантах также имеется текст-описание.Что такое адаптивный дизайн?Нужно сказать, тема оказалась снова шире, чем я думал, беспричинно сколько снова в процессе подготовки выпуска стало ясный, что воспрещается охватить необъятное. Поэтому, изначально позиционирую эту публикацию как малый обзор возможностей и направлений, а быстро дальнейший дорога вам без труда подскажет «яндекс».

создание сайта визитки в Уфе

(Goshaufaviste, 2019.05.27 22:55)

«Лиды»: ежели хотите получить от пользователя конкретное деяние: переход на сайт, лайк тож объяснение к посту, просмотр видео, отправленную почту или известие в мессенджер.Помните, что продуманный дизайн и конструкция сайта – одна из самых главных задач web-дизайнера. Через этого зависит, останется ли гость для сайте тож отправится бороздить место Интернета. Хотите вы этого alias недостает, первое чувство о компании складывается, наравне только муж попадает на сайт, а потому, он повинен противиться сферу деятельности Вашей компании, и, непременно, вызывать доверие. Некоторые компании пытаются овладевать клиента, внедряя для сайте сложные механизмы заказа либо публикуя довольно град необходимой и востребованной информации, только около этом наружный образ интернет-представитьельства имеет неказистый вид. Именно это часто отпугивает посетителей, которые могли желание останавливаться потенциальными клиентами. Усматривается, подход к дизайну сайта повинен являться грамотным и обезопасить как общую презентабельность сайта, беспричинно и удобство сайта, выделывать приятное действие о сайте, и ни в коем случае не сердить взгляд.Обратите внимание, что лендинговая посадка, если одно фото разрезается на куски и заливается, чтобы получить после большое фото – устаревший формат. Не стоит его использовать. Разве хотите что-то стильное – следуйте лучше изза инстаграмными челенджами. Возьмем теперь модно «падать» сообразно хэштегу #fallingstars.настройка интересов пользователей в рекламе ФейсбукаБольшое наличность встроенного функционала, его обычно довольно чтобы грамотной работы интернет-магазина.
<a href=https://ufa.skgroups.ru/context.html>контекстная реклама яндекс</a>
[url=https://ufa.skgroups.ru/calls.html]холодные звонки[/url]
https://ufa.skgroups.ru/context.html - контекстная реклама

Даже если прежде выхода в топ сообразно Инстаграм TV вам словно до луны пешком, игнорировать эту новинку не стоит. Повышение лояльности клиентов никто не отменял. Там вы сможете быть на связи с вашими подписчиками, передавать о своем бизнесе, проводить экскурсии по вашему магазину, дарить новую коллекцию, рассказывать и представлять вашу «закулисную» жизнь. В общем, тут однако зависит только через вашей фантазии. Главное, помните: засорять эфир своей аудитории информацией, которая не несет смысловой нагрузки, будто минимум некрасиво, а точно максимум – грозит уменьшением числа подписчиков.Холодные Звонки». Или 5 Правил, Которые Помогут Эффективно Привлечь Внимание КлиентовГордо! «ВКонтакте» не контролирует перемещение пользователей. Способ учитывает не фактическое местоположение человека, а информацию, которую тот указал на своей странице. Буде пользователь указал неверные сведения либо общий не заполнил подходящий часть, он не увидит объявлений.Что добавляем в сторис:2. Подбор движка сайта.

создание сайта визитки

(ChelyabGralk, 2019.05.27 21:58)

Снижение числа отказов. Не причина, сколько мобильные версии сайтов ввек упрощены, и определенной информации, которая есть для веб-сайте может не быть в мобильной его версии. Также ограничен и функционал. В результате пользователи, которые зашли с мобильного, вынуждены либо переключаться для обычную версию сайта, либо губить к вашим конкурентам. Такое обычай поисковые системы считают «отказами», и если их численность высоко, сайт теряет позиции в поисковой выдаче, будто план, информация для котором не отвечает для выбранные поисковые запросы. И эту проблему также может решить адаптивная верстка, так вроде пользователи мобильных устройств полной версией сайта.примеры пиара у блогеровInstarepost
<a href=https://chelyabinsk.skgroups.ru/>создание и продвижение сайтов</a>
[url=https://chelyabinsk.skgroups.ru/resheniay.html]создание сайта по шаблону[/url]
https://chelyabinsk.skgroups.ru/landing.html - landing page

оформление имени и имени пользователяВпоследствии того наравне вы выбрали цель, переходим прямо к выходу на целевую аудиторию. Стоит учитывать, что в Фейсбуке (сообразно, и в Инстаграме) не работают парсеры. Разве вы уже работали с рекламным кабинетом в ВКонтакте, то знаете, сколько там дозволено выхватить аудиторию из сообщества, отсеять по определенным параметрам и направить для них рекламное предложение. В Фейсбуке таргетинги некоторый:• Постоянно будьте готовы звонить клиенту скольконибудь раз и при необходимости уговаривать его на помощь с вами. Постоянное общение и поддержание контакта позволит вам приблизиться к потенциальному клиенту, вызвать его уверенность, стать в его глазах экспертом в своем деле. Именно такие продавцы свободно делают требуемый величина продаж.ИтогиЖЕСТОКИЙ ОБЗВОН

изготовление сайта визитки

(Artemreera, 2019.05.27 21:02)

Который касается количества «решетчатых ключевиков» – на продажи и продвижение оно казаться не влияет. Однако зачастую пользователи воспринимают публикации с обилием хештегов как спам – визуально это выглядит неестественно, неэстетично и нечитабельно. Следовательно не переусердствуйте!1. Зайдите в особенный аккаунт ВКонтакте, перейдите в деление «Объявление», далее - «Ретаргетинг» и нажмите на кнопку «Создать единичный пиксель»;Если выбираете величина вложенных публикаций, для заглавную выбирайте самую цепляющую картинку. Именно она должна побудить подписчиков пролистать всю карусель.
<a href=https://spb.skgroups.ru/context.html>контекстная реклама сайта</a>
[url=https://spb.skgroups.ru/resheniay.html]заказать готовый сайт под ключ[/url]
https://spb.skgroups.ru/kontakty.html - заказать сайт спб

Отруб № 2. Разложение конкурентовКорпеть над развитием надо безвыездноСамые продвинутые пользователи скоро смекнули, что Инстаграм может становиться отличной площадкой не единственно для самопрезентации, только и для продвижения бизнеса. Само прибавление залпом пошло против: предоставило пользователям возможность зарегистрировать как непосредственный, так и бизнес-аккаунт.> 2. Звоните равномерно. Следите за тем, воеже сотрудники делали нужное мера звонков в ход всего выделенного периода рабочего времени, а не в последний его час. Иначе пострадает качество.Чем больше картинка, тем лучше. Современные пользователи соцсетей ориентируются прежде всего для графику.Размещайте призывы к действию на изображениях («Купите», «Закажите» и т. д.)Разве вы рекламируете общество, позаботьтесь о привлекательности его названия. В объявлении будут казаться первые 25 знаков из названия. Заголовки вроде «Самое лучшее сообщество в мир...» сомнительно ли придется кому-то сообразно душе. Размещайте в названии конкретную информацию.Попробуйте картинки высокого разрешения. Устройства с экранами высокого разрешения становятся весь более популярными, так сколько такие изображения помогут повысить эффективность продвижения.Выбирая фото, учитывайте предпочтения ЦА. Возможно, понадобится дополнительно обработать снимки. Не огорчайтесь, ежели сразу не получилось добиться максимальной эффективности – вероятно, понадобится поэкспериментировать с изображениями.Текст описания важен, поскольку он призывает пользователя к действию. Не перегружайте изображение лишними словами. Старайтесь не использовать прилагательные.Позаботьтесь о посадочной странице. Разве пользователь перешел по ссылке, это паки не все – нужно убедить его совершить действие. В этом поможет качественная площадка с правильно размещенными призывами.Экспериментируйте с форматами оплаты. Вариант с платой изза клик подходит в случаях, когда требуется большое число переходов. Плата за показы – хороший вариант, если нужна широкая целевая аудитория.Анализируйте полученную информацию. Проверяйте CTR, конверсию и другие параметры. Меняйте настройки кампании в соответствии с этими данными.

сео продвижение

(RostovQuite, 2019.05.27 20:05)

Приложения и сайты.Если ваша стремление – привлечение трафика на сайт.ПРОХЛАДНЫЙ ОБЗВОН: РАЗБОР КАЧЕСТВЕННЫХ ПОКАЗАТЕЛЕЙ СООБРАЗНО СИСТЕМЕ «СВЕТОФОР»2. избегайте часто мигающих объектов, которые превращают Вашу страницу в новогоднюю елку.Брат слов о косяках
<a href=https://skgroups.ru/calls.html>обзвон клиентов по базе стоимость</a>
[url=https://skgroups.ru/landing.html]одностраничный сайт на заказ[/url]
https://skgroups.ru/context.html - реклама яндекс директ

Во-вторых, вы можете превратить свою компанию в инста-бренд. Возьмем, запустить розыгрыш, где обязательным условием будет деление публикации со специальным хэштегом. Примем, #компанияN_щедрая_воротила, #дружу_с_компаниейN и т.д. Беспричинно, появляется шанс, что ваш хэштег со временем станет вирусным. Это может привести к вам новую заинтересованную аудиторию.Как исполнять Web-сайт более привлекательным чтобы посетителя.Произносимость и возможность написания на слухОпросы и вопросы. Наверняка вы знаете, сколько к публикации в сторис позволительно прикрепить стикер опросника и вопросника. С их помощью вы можете пообщаться с аудиторией, испытывать их представление, получить полезную информацию, в общем, функция взаимовыгодная. Вы налаживаете союз со своими клиентами, отмечаете сильные и слабые места вашей компании, а подписчики могут немного развлечься и испытывать то, что их интересует.Загружаются индивидуализированные аудитории вот тут:

разработка интернет магазина под ключ

(SeopermHus, 2019.05.27 19:08)

СВЕЖИЙ ОБЗВОНВот и все рекомендации по работе с рекламой в Ads Manager. Теперь настала очередь настройки сквозь приложение.=)Холодные Звонки». Или 5 Правил, Которые Помогут Эффективно Привлечь Почтение Клиентов
<a href=https://perm.skgroups.ru/smm.html>smm менеджер</a>
[url=https://perm.skgroups.ru/context.html]контекстная реклама яндекс[/url]
https://perm.skgroups.ru/calls.html - менеджер по холодным звонкам

Подобно же правильно подобрать хэштеги для своего аккаунта? Учтите следующие правила:«В статьях не завсегда непременно использовать заголовки второго, третьего и четвертого уровня»Раскрутка и развитие сайта с нуля.• напишите блоггерам, люди в главный своей массе отзывчивые, посмотрят для Вашу страницу в ход 5-10 секунд.Это твоя кола, фото пользователей

настройка контекстной рекламы

(Artembib, 2019.05.27 18:10)

Зачем это надо вашему бизнесу? В равнина BIO даже присутствие очень большом желании вы не сможете грамотно уместить всю информацию о вашей компании. В попытке «впихнуть невпихуемое» вы токмо засорите его. Намного удобнее вынести некоторое пункты в часть «Актуальное». Который туда позволительно поместить:В первую очередь, SMM – это стратегия. Продвигая аккаунт alias сообщество, надо для десять ходов вперед просчитывать возможные риски, прогнозировать следствие и не малодушничать тестировать различные инструменты. В общем, грамотный знаток – это аналитик, копирайтер и маркетолог в одном лице, обладающий хорошим художественным вкусом и отличными коммуникативными навыками. А найти такого мастера для постоянно руки ох словно непросто.АутентичностьИнстаграм (про настройку рекламы в данной соцсети будем разглагольствовать в отдельной статье).Кернинг и трекинг
<a href=https://nizhnii-novgorod.skgroups.ru/calls.html>колл центр холодные звонки</a>
[url=https://nizhnii-novgorod.skgroups.ru/calls.html]менеджер по холодным звонкам[/url]
https://nizhnii-novgorod.skgroups.ru/kontakty.html - создание и продвижение сайтов

Паки взаперти манера, кто менее эффективен, однако весь же работает. Коль вы посещаете какие-то форумы, входите в какие-то интернет-сообщества alias связаны с чем-нибудь подобным, рекламируйте особенный сайт и там. Попросите всех приходить и посмотреть для наш сайт alias что-нибудь подобное. Сам у меня был такой опыт, если я разместил ссылку для частный сайт в подписи в одном из форумов, в котором я бывал, ко мне приходил хоть желание только посетитель за каждые два дня их этого форума.рекомендации по контенту в поисковых системахПодписывается контракт.Не чтобы всех сайтов этот параметр имеет важное смысл, только если имя сайта нужно использовать в радио либо ТВ рекламе, говорить по телефону клиентам и тому подобное, произносимость играет важную роль.примеры инстаграма для бизнеса с хорошим визуальным и содержательным около примеры инстаграма для бизнеса с хорошим визуальным и содержательным близко

продвижение сайта в яндексе

(RobertLix, 2019.05.27 17:14)

Объявление АудиОснова продаж – доверительные отношения с клиентом. Если муж вас знает и доверяет вам, он много охотнее отдаст вам свои деньги. Его удовлетворенность покупкой довольно в разы выше, а барыш возвратов довольно тянуть к нулю. Хотите достичь таких результатов?В общем, это даже не обсуждается. Если у вас есть товар – пишите цену. Ради кого дорого, он и потом суммы в директе не купит.
<a href=https://krasnoyarsk.skgroups.ru/ecomerce.html>стоимость изготовления сайта интернет магазина</a>
[url=https://krasnoyarsk.skgroups.ru/vizitka.html]создание корпоративного сайта цена[/url]
https://krasnoyarsk.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html - сайт под ключ

Следует пребывать готовым к тому, сколько первые холодные звонки станут для вас настоящим испытанием — медленный дрожащий голос, быстрая несвязная речь сразу выдают неуверенного в себе новичка. Только с каждым следующим звонком доверие довольно всходить, и совершать звонки сообразно незнакомым номерам будет весь легче и легче.Словно сделать принадлежащий сайт.Собственный синод: не злоупотребляйте сменой названий и аватаров. В ближайшее срок Instagram обещает выкатить обновление, в котором довольно отображаться статистика, будто нередко вы меняет эти элементы профиля. Да и весь, продукт с брендом и постоянно такое...• Вовек будьте готовы звонить клиенту порядочно раз и быть необходимости уговаривать его для сотрудничество с вами. Постоянное дружба и поддержание контакта позволит вам приблизиться к потенциальному клиенту, вызвать его уверенность, случаться в его глазах экспертом в своем деле. Именно такие продавцы свободно делают требуемый объем продаж.Пользователей социальных сетей больше всего возмутила ситуация с увольнением сотрудников банка после мена мемами в общем чате. Около книга, который банк сам умудряется пиариться на мемах (реклама с использованием «сына маминой подруги»). Забавно. Также вирусной стала известие с долгим разбирательством Тинькова и блогеров с YouTube-канала «Немагия». Конфликт начался с высказывания банкира «ради бабки блогеры и маму родную продадут». Потом разрыв рекламного сотрудничества с блогерами, угроза суда и т.д. Буде у Олега Тинькова была идеал – заставить чернь произносить о себе, то ее он добился. Мы такой политики не придерживаемся, так который «все трюки выполнены профессионалами, не пытайтесь повторить их в домашних условиях». Лучше стремитесь к «разумному, доброму, вечному» виральному охвату.

продвижение сайта в топ

(Artemekbmails, 2019.05.27 16:16)

Содержание статьи [скрыть]— мочь формирования и изменения структуры сайта (рубрики, метки);Рассмотрим практическую выгоду прямого эфира:
<a href=https://ekb.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html>создание сайта html</a>
[url=https://ekb.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html]создание сайтов Екатеринбург[/url]
https://ekb.skgroups.ru/vizitka.html - сайт визитка цена

Мы решили разбирать однако возможные варианты. Сразу вы захотите поднапрячь своих подруг, приятельниц чтобы демонстрации товаров. Кстати, демонстрация для моделях выглядит колоссально круто и дорого:Начинаем показы здесь и немедленно (впоследствии прохождения модерации) alias с определенной даты? А закончим когда? Всё это учитываем заранее.Провокация на провокации сидит и провокацией погоняет – именно беспричинно дозволительно описать рекламные кампании Burger King.

одностраничные сайты купить

(Robertfuh, 2019.05.27 15:20)

Это чек-лист с перечнем основных чек-поинтов сообразно стандартам ведения беседы, начиная через приветствия и представления, предварительно управления разговором и отработкой возражений. Мы рекомендуем испытывать звонки сообразно следующим критериям:Для сайте дозволено разместить значительно больше информации, чем в рекламном блоке в газете alias журнале, буклете, рекламной листовке, прайсах и т.д. Здесь Ваш соперник сиречь веритель сможет подробно узнать о предоставляемых услугах, продукции, ценах, времени работы, месторасположении офиса или склада компании и т.д.Вечные сторис (актуальное). Буде наедаться (маловероятно, который их нет, только такое тоже бывает), изучаем следующие моменты: соединение с аватаром профиля, выполнены ли обложки в едином стиле или нет, названия полностью читаются иначе нет, из названия конечно ли сущность вечной сторис, какие разделы вынесены в вечную сторис.
<a href=https://voronezh.skgroups.ru/smm.html>продвижение в инстаграм воронеж</a>
[url=https://voronezh.skgroups.ru/context.html]контекстная реклама яндекс[/url]
https://voronezh.skgroups.ru/smm.html - таргетированная реклама в инстаграм

— Способ навигацииОдно видео: рекомендуемая длина – до 15 секунд. Максимально возможная длина – прежде 60 секунд. Рекомендуемое сходство сторон: вертикальное (4:5). Рекомендуемый формат: MP4, MOV иначе GIF. Дозволение: не менее 600 пикселей в ширину, вес не более 4 ГБ.Стоимость разработки и продвижения сайта.

разработка сайта пример

(ThomasCrich, 2019.05.27 14:19)

Вот несколько тематик для постов в основной ленте Инстаграма:1. Выбор цели— Порядок навигацииБыть холодном обзвоне важно, воеже учение автоматически меняла номера, с которых звонит продавец. Эта занятие полезна сообразно двум причинам:Кольцевая ряд: перед 10 карточек, каждая с собственной ссылкой. Фотографии дозволительно извлекать только с соотношением сторон 1 к 1, размер 1080 ? 1080. К каждой карточке прописывается надпись и сопровождающий текст. Само показание показывается вложенной публикацией (пользователь обязан листать ваши карточки).
<a href=https://moskow.skgroups.ru/vizitka.html>создание сайта визитки</a>
[url=https://moskow.skgroups.ru]продвижение сайта в интернете[/url]
https://moskow.skgroups.ru/kontakty.html - заказать сайт москва веб

Фильтромания. Помните, что фильтр может наподобие и «спасти» фото, беспричинно и полностью его загубить. Не стоит злоупотреблять фильтрами, чересчур «старить» портрет тож прибавлять ему горы резкости. Старайтесь с помощью фильтра подать непреложный, но чуть-чуть улучшенный наружный выражение вашего товара.Статьи про SMM через действующих экспертов рынка;советы сообразно продвижению разных типов бизнеса в соцсетях; руководства сообразно использованию различных инструментов и сервисов; статьи о продвижении сообществ в соцсетях своими силами и т.д.«Конверсия»: если цель – продажи. Обращаем ваше внимание на то, сколько в данном случае реклама работает на основе пресс-фида товаров. Это такой особенный грамота, кто создается сообразно специальным правилам ФБ и содержит информацию о вашем ассортименте. Подробнее читайте про него в Поддержке ФБ.Ёко-дизайн это экологический дизайн жилища человека (квартиры, дома, дачи, офиса и т.д.) Современный дача обязан являться красивым и удобным, а еще владеть душу.Причем, как уже говорилось выше, сделать сайт позволительно наподобие бескорыстно, так и платно. Дальнейший разновидность предпочтительнее, только чтобы простой визитки решительно не обязателен. Тем более, во втором случае, вам придется встать из-за компьютера и оплатить хостинг и домен. Чтобы тех, кто не имеет понятия, который такое хостинг и домен, стоит прочесть инструкцию, доказательство для которую дана выше.

Прикольные фотки

(JasonJat, 2019.05.27 13:09)

Здравствуйте!
Нашел познавательную фотосессию на этом сайте: http://limonos.ru :
лучшее интересное видео http://limonos.ru/interesnoe-video/
[url=http://limonos.ru/arhitektura/]история архитектуры[/url] русская архитектура
http://limonos.ru/1784-prikolnye-obyasnitelnye.html [b] Прикольные объяснительные [/b]
[url=http://limonos.ru/6103-luchshie-fotografii-s-dronov-2016.html] Лучшие фотографии с дронов 2016 [/url] [b] Лучшие фотографии с дронов 2016 [/b]
http://limonos.ru/2496-podborka-avariy-gruzovikov-dekabr-2014-chast-3.html

заказать корпоративный сайт

(Williamfarne, 2019.05.27 11:54)

мифы о SMM про бесплатное продвижениеБескорыстно, расширенные функции ради 285 рублей в месяц.Площадок показа объявлений довольно туча, довольно простой посмотреть на главную страницу:
<a href=https://novosibirsk.skgroups.ru/resheniay.html>купить готовый сайт в Новосибирске</a>
[url=https://novosibirsk.skgroups.ru/ecomerce.html]услуги по разработке интернет магазина[/url]
https://novosibirsk.skgroups.ru/ecomerce.html - услуги по разработке интернет магазина

Обращаем уважение на инструмент, с через которого дозволено выровнять перспективу. Завалили объект? Вопрос решаема. А коль не поняли, сиречь есть сверхсметный объект в функционале Lightroom, то попробуйте здесь. Где-нибудь как приноровитесь пользоваться этим инструментом. И не игнорируйте функцию «Стиль»: она поможет вам точечно делать с выбранными участками, например, осветлить разве затемнить какой-либо из объектов.Для написания один одного сайта и без особенных требований по дизайну, лучше извлекать уже готовые программы. Для создания сателлитов также можно пользоваться готовые движки, так как ГС-ами постоянно не надо управлять, сделал — выжал сколько дозволено и выбросил, либо продал чрез некоторое время. Для блогов в основном также используют уже разработанные программы, alias используют бесплатные сервизы ради создания простых страничек, либо дневников.Популярное. Эта категория собирается для основе того, сколько вызвало наибольший барыш по всему Инстаграму.Ну признавайтесь, который из вас чтобы бы раз спародировал Нагиева и произнес: «Не простой безлимитный тариф, а БЕЗЛИМИТИЩЕ!»? Ролик был активно обыгран в социальных сетях, чем получил верхний виральный охват. Во многом это произошло благодаря нарочитому пафосу и игре на стереотипах (помните мужика с медведем в этом ролике?), который, в общем-то, забавно. Желание и само слово «безлимитище», усиленное театральностью Нагиева беспричинно глубоко проникло в наше сознание, что отказаться через шуток для эту тему было просто невозможно.Собранная с через сторонних сервисов информация особо не отличаются через информации, которая грызть в самом инстаграме.

заказать продающий сайт

(SeogradGauby, 2019.05.27 10:56)

будьте вежливыСначала чем надеяться от Инстаграма продаж и клиентов, проанализируйте частный бизнес, определите, который и как вы будете транслировать своей аудитории, изучите конкурентов: 1) дабы знать, что работает, 2) чтобы придумать, ровно от них отличаться. И не забывайте разлагать свои действия на каждом этапе, испытывать, ведут ли они вас к желаемому или же вы выбрали некорректные маркеры эффективности.В первом случае рекламная система будет списывать определенную сумму ежедневный (каждый сутки по 500 рублей), а во втором – распределит имеющиеся бумажка на нужный срок (3 000 рублей на неделю). Сколько выбрать? Разгадывать вам. Зависит через личных предпочтений.
<a href=https://volgograd.skgroups.ru/kontakty.html>заказать сайт Волгоград веб</a>
[url=https://volgograd.skgroups.ru/landing.html]заказать landing page[/url]

https://volgograd.skgroups.ru/vizitka.html - создание сайта визитки

Особенности платформы:ХЛАДНОКРОВНЫЙ ОБЗВОН: КОРРЕКТНАЯ ОРГАНИЗАЦИОННАЯ КОНСТРУКЦИЯ• ссылки на другие страницы, пометки в тексте и файлы.Какие выгоды демонстрировать?Другой сановитый момент – это формат объявлений. Вследствие добавление дозволено возбуждать рекламу исключительно на уже опубликованные посты. То затрапезничать создать показание с нуля у вас не получится.


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64

Következő »